Zabkeksz (cukormentes)
Mindig is szerettem a boltokban kapható Zabfalatok elnevezésű kekszet. Egy időben nagyon sokat fogyasztottam belőle, akkor jött az ötlet hogy meg kéne próbálni házilag is elkészíteni. Elkezdtem interneten nézelődni hogy hogyan is fogjak hozzá. Sok jó ötletet találtam, de szerettem volna egy kicsit “jobb” verziót létrehozni így gyúrtam egy remek receptet az egészből.
A kekszek alját kimárthatjuk csokiban hogy növeljük az élvezeti értéket (nekem a kedvencem a csokis Zabfalatok volt a boltban kaphatóak közül). Amennyiben a kimártás mellett döntünk, fontos hogy kihűljenek először a kekszek. Kimártás után helyezzük a kekszeket rácsra és tegyük hűtőbe.
Ezek a kekszek tökéletesek reggelire. Magas rosttartalma miatt sokáig fogunk telítettséget érezni.
Hozzávalók:
- 10 dkg zabliszt
- 10 dkg graham liszt
- 10 dkg darált mandula
- 15 dkg zabpehely (finom szemű)
- 3 ek. eritrit
- 1 tk. sütőpor
- 1 citrom reszelt héja
- 20 dkg margarin
- 1 db tojás
Elkészítés:
- Keverjük össze a liszteket, a mandulát, a zabpelyhet, az eritritet, a sütőport és a citrom héját. Morzsoljuk a száraz hozzávalókhoz a margarint, majd adjuk hozzá a tojást és gyúrjunk belőle egynemű tésztát.
- Ha összegyúrtuk a tésztát, tegyük 30 percre a hűtőbe.
- Lisztezett deszkán nyújtsuk ki 5-6 mm vastagságúra és szaggassunk belőle 5-6 cm átmérőjű korongokat. A korongokat helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire.
- 180°C-ra előmelegített sütőben süssük kb. 8-10 percig.
- Ha kihűltek a zabfalatjaink csak akkor vegyük le a sütőpapírról, különben eltörnek.
Tipp: Darált mandula helyett használhatunk darált diót is. Margarin helyett pedig használhatunk vajat.