Édes,  Karácsony/tél,  Ünnepi

Karácsonyi Madeleine

Korábban még soha nem készítettem Madeleinet, de nagyon-nagyon régóta szeretnék már. A baj eddig csak az volt hogy a sütésére alkalmas kagyló alakú formám nem volt. DE! December elején elindultam vásárolni, és találtam egy helyes mindenféle karácsonyra emlékeztető mintával megáldott sütőformát. Egyből meg is vettem, és az első gondolatom a Madeleine volt! Az is készült benne, egy kis (szokásosan) csavarral – mert ha már karácsony mintás a forma, akkor ízre is Karácsonyra kell emlékeztetniük.


Egy kis történelem: A Madeleine egy tradicionális francia sütemény. Eredete kb. a 17-18. századra tehető. A sütemény Lotaringiában került a közönség elé, Stanislaw Leszczynski herceg otthonában, aki épp vejét, XV. Lajost látta vendégül. Ki tudja, mi okból, a konyhán vita támadt, és a feldühödött szakács elment, a desszert azonban még nem készült el. A katasztrófát az egyik szobalány, Madeleine Paulmier hárította el, aki egy – a nagymamájától tanult – aprósüteményt készített, és ezt kínálták a királyi vendégnek. A király hitvesének, a házigazda lányának annyira ízlett a sütemény, hogy a madeleine hamar népszerű finomsággá vált Versailles-ban is. Azonban jelen kagyló alakú formáját csak a 19. században kapta meg, Jean Avice a kor egyik leghíresebb cukrászának köszönhetően.


Hozzávalók:

  • 120 g vaj
  • 1 ek vanília aroma
  • 1 nagy narancs héja
  • 170 g liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 tk mézes fűszerkeverék
  • 1/4 tk só
  • 140 g cukor
  • 3 tojás

Elkészítés:

  1. Először is barna vajat készítünk. Ez egy kis türelemjáték, de nem nehéz. A vajat kockázzuk fel és tegyük egy kis nyeles lábasba. Közepes lángon olvasszuk fel a vajat. Amint felolvadt, vegyük alacsonyra a lángot és főzzük addig ameddig gyakorlatilag meg nem karamellizálódik a vaj – ez 10-12 percet is igénybe vehet. Amikor már barna színű a vaj, vegyük le a tűzről, öntsük át egy hőálló kis tálkába és adjuk hozzá a a vaníliát és a narancs héját (picit lehet sercegni fog a vanília miatt, ne ijedjünk meg). Hagyjuk hűlni.
  2. Egy tálban keverjük össze a a lisztet, sütőport, fűszerkeveréket és a sót. Tegyük félre.
  3. Robotgép táljába üssük bele a tojásokat és kezdjük el felverni. Folyamatosan adagoljuk hozzá a cukrot. Amikor hozzáadtuk az összes cukrot, verjük fehéredésig az egészet.
  4. Miután felvertük a tojásokat, egy spatulával keverjük hozzá 2-3 részletben a lisztes keveréket. Végül forgassuk hozzá a kihűlt barna vajat is.
  5. Fedjük le a tálat és minimum 4 órára tegyük hűtőbe (lehet egész éjszakára is).
  6. Miután lejárt a minimum 4 óra, melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A madeleine formánkat vékonyan kenjük ki vajjal és enyhén lisztezzük meg.
  7. Habzsák vagy kanál segítségével adagoljuk a formákba a tésztát. Kb. 10 perc alatt süssük készre.
  8. Sütőből kivéve még hagyjuk 1-2 percig a formában a süteményt, majd még langyosan, porcukorral meghintve tálalhatjuk.

Tökéletes választás egy bögre tea/tej mellé. Jó étvágyat!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess Facebookon is